Egyszer egy szegény asszony talált egy tojást. Odahívta fiait, és azt mondta nekik:
– „Fiaim! Mostantól nem kell többé aggódnunk. Nem fogunk hiányt szenvedni semmiben sem. Találtam egy tojást! De tudjátok meg, mi nem fogjuk ezt megenni, hanem megkérjük szomszédunkat, hogy tegye ezt a tojást a tyúkja alá, hogy az kiköltse, és kiscsibe keljen ki belőle. De nem esszük ám meg azt a kiscsibét sem, hanem hagyjuk nőni, amíg tyúk lesz belőle, és tojásokat tud tojni, melyekből újabb kiscsibék kelnek majd ki. Ezek a tyúkok még több tojást tojnak majd, és sok tojásunk és sok tyúkunk lesz. De nem esszük ám meg a tojásokat, sem a tyúkokat, hanem eladjuk őket, hogy vehessünk egy borjút. Ám azt sem esszük meg, hanem hagyjuk, hogy marhává fejlődjön. És a marhának születnek majd kisborjai, és lesz egy csordánk, és akkor majd eladjuk a csordát, és az árából földet veszünk, és aztán majd azt is eladjuk és veszünk...”
Mialatt a szegény asszony vágyott álmairól beszélt, a tojás hirtelen kiesett a kezéből és összetört.
A tanítók úgy tartják: Mi mindannyian úgy viselkedünk, mint ez az asszony, amikor eljön Ros Hásáná és Jom Kippur. Bűnbánatot tartunk, az újévre gondolunk, és azt mondjuk szívünkben: „Így fogunk tenni, és ezen a módon fogunk cselekedni...” A napok azonban bőbeszédűséggel telnek, és mi valójában nem teszünk semmit, vagy csak nagyon keveset, hogy jobbak legyünk az eljövendő esztendőben.
